1789 július 14 -én XVI. Lajost kifejezetten rossz hírekkel keresték meg miniszterei, mikor azt mondták neki: "felség a párizsi tömeg a Bastille -t rohamozza". "De hisz ez lázadás" válaszolta a megdöbbent uralkodó. És valóban ez volt a helyzet, a francia főváros az ancien regime (régi rendszer) szimbólumát, Párizs várbörtönét ostromolva lázadt fel az abszolutizmus ellen.
A Bastille ostroma
De mit is akartak valójában azon a bizonyos napon a rohamot vezető Georges Jacques Danton mögé felsorakozott párizsiak?
Elsősorban egy olyan népgyűlést (konventet) mely nem egyetlen ember akaratát szolgálja, vagyis nem a király bábja. Aztán igazságosabb államigazgatási rendszert, jobb életet, szélesebb választójogot de mindenekelőtt az országos nyomor és éhezés azonnali felszámolását. XVI. Lajos ugyanis elődeihez hasonlóan pazarló életet élt, költséges háborúkba vonta népét és rosszul vezette országát, mely 1789 -re komoly válság jeleit mutatta. A nép szó szerint éhezett (amihez azért a megelőző évek rossz termései is hozzájárultak) és mindenki rettegett a király katonáitól, börtöneitől. Óriási lett az elégedetlenség, amit fokoztak Sieyes abbé röpiratai is. Ezekben a "harmadik rendnek" nevezett "köznép" - főleg a polgárság - sokkal nagyobb befolyásáért szállt síkra.
XVI. Lajos, Antoine-Francois Callet portréján
A francia felvilágosodás gondolkodói - Rousseau, Montesquieu, Voltaire - nyomán megszületett az igény arra, hogy végre írott alkotmány korlátozza a király hatalmát. XVI. Lajos pedig mivel elmenekülni nem tudott (bár megpróbált) kénytelen volt meghajolni a népakarat előtt. Ennek fejében pedig egy ideig a nemzetgyűlésben is helyet kapott. Tőle balra a királyság intézményét elutasítók, jobbra pedig a konzervativok, a monarchia pártolói foglaltak helyett. Ez a "felállás" rögzült aztán egy évszázaddal később a legtöbb parlamentben: a baloldal és jobboldal megosztottságát megmutatva.
A nagy francia forradalom azonban nem állt meg az alkotmányos monarchia életre hívásánál, radikalizálódni kezdett, a konventben pedig egyre erősebbek lettek a girondi nagypolgársággal szembe helyezkedő, Robespierre vezette jakobinusok. (A párt tagjai a párizsi Szent Jakab utcai domonkos kolostor nagytermében majd könyvtárában üléseztek, innen ered elnevezésük.) A városi szegénység intenzíven támogatta őket, mert teljes átalakulást igértek és a királyság eltörlését. Ám a monarchia megszüntetésének kimondása és a jakobinus hatalom kialakulása előtt bekövetkezett az, ami előtte csak egyszer Európában: a nép perbe fogta saját királyát.
XVI. Lajos kivégzése
Az európai uralkodók nem tudták ugyanis tétlenül szemlélni azt ami Franciaországban zajlott, mert féltek a forradalom továbterjedésétől és saját polgáraik, parasztjaik felkelésétől. Megindult tehát az osztrák - porosz támadás a francia forradalmárok ellen, amit maga XVI. Lajos is serényen szorgalmazott. Ám amikor a király az osztrák feleségének, Maria Antoinettnek a családjával kezdett levelezni a beavatkozásról, kiderült az összefogás ténye (és az hogy Lajos gyakorlatilag saját népe ellen hivja Franciaországba az idegen csapatokat). Ekkor a konvent (joggal) hazaárulással vádolta meg. Az eljárás végén XVI. Lajos nyilvános kivégzésére 1793 január 21-én került sor, mégpedig nyaktilóval, a párizsi Concorde téren.
Később jöttek a jakobinusok és a forradalom teljesen elfajult: alig 13 hónap alatt 17 ezer esetben sújtott le a guillotine. A híres lefejező gépet - melyet már Richelieu korában is ismertek - egy Joseph Ignace Guillotine nevű képviselő és orvos javaslatára kezdték alkalmazni a forradalom kezdetétől, mert szükség volt egy gyorsabb, hatékonyabb és profibb, sőt fájdalommentesebb kivégzési módra a sok halálos itélethez.
Közben a forradalmi sereg ugyan kiűzte a poroszokat és osztrákokat, de a diktatúra kivégezte a forradalom hőseit is, így például a Bastille elleni ostromot vezető Dantont. Áldozatul esett a királyné, Maria Antoinett is, de kisgyermeküket (XVII. Lajost) csak börtönbe zárták. Szegény kisfiú ott halt meg, cellájában, alig 10 évesen.
Ám a jakobinus rendszernek is egyszer vége szakadt: a konvent megelégelte Robespierre (a megvesztegethetetlen) uralmát és ezúttal ő és társai kerültek a nyaktiló alá. Visszatért a nagypolgárság uralma, majd egy fiatal, tehetséges katonatiszt a forradalom védelmében magához ragadta a hatalmat. Ő volt Napóleon és 15 évre dicsőségbe borította Franciaországot.
A "kis" francia császár sorra aratta győzelmeit, egymás után térdre kényszerítve a porosz, osztrák, spanyol, itáliai, orosz és angol ellenfeleit (a győri csatában, 1809 június 14-én bennünket, magyarokat is futásra kényszerített.) Miközben kénye-kedve szerint rajzolta újra a kontinens országainak határait és ültette európai trónokra rokonait, egyúttal "exportálta" is a forradalom főbb vivmányait. Nem mellesleg egy haladó szellemű polgári törvénykönyvet is "alkotott" (ez volt a code Napoleon). A Code Civilként is emlegetett jogszabály-gyűjtemény kisebb változtatásokkal még ma is érvényben van Franciaországban.
Ám végül Európa konzervatív urai - Anglia, Poroszország, Ausztria és Oroszország vezetői - összefogtak Napóleon ellen és 1815-ben a belgiumi Waterloo mezején legyőzték a forradalom utolsó nagy harcosát is (Franciaországba visszatértek a Bourbonok és a kivégzett XVI. Lajos öccse ült a trónra, XVIII. Lajos néven.)
Így ért véget a nagy francia forradalom közel 26 éves korszaka, de eszméi és tanulságai megmaradtak, mint az emberi és polgári jogok fontossága, az alkotmány jelentősége és a forradalom mint erőszakos "vélemény-nyilvánítás" kiszámíthatatlan, embertelensége. Ugyanakkor azt sem szabad elejtenünk, hogy a forradalom hozta el a nemesi előjogok eltörlésének gondolatát, a törvény előtti egyenlőség eszméjét, a népfelség elvének megvalósítását és a szabadság kivívását, még ha ezt erőszakos úton is tette, vérrel, könnyekkel és túlkapásokkal. A "Liberté, Egalité, Fraternité" eszméje nem csak üres frázis volt, hanem olyasmi, amiért sokan az életüket adták. Ennek az önfeláldozásnak volt most épp 230. évfordulója, 2019 július 14-én. /A poszt utolsó frissítése: 2019.07.14.19:00/ [3145/220] 3460
Harmat Árpád Péter
***