A G20 országok nemzetközi fóruma [4.]

2017. július 07. 21:39 - Magister_

Hallunk eleget a médiában a G20 országok nemzetközi fórumáról - főleg most, hogy képviselőik révén július 7-én összeültek Hamburgban - ám egyáltalán nem biztos, hogy tudjuk is, kik tartoznak ide és mi a szervezet célja. Nos, ez a platform a világ legerősebb és legnagyobb gazdaságú országait tömöríti és 1999 óta létezik. Legfőbb célja pedig a globális stabilitás biztosítása (minden téren), továbbá a válságok megelőzése és felszámolása illetve a világbékével garantált világkereskedelem magas szintjének fenntartása. Ezek az országok adják a világ bruttó nemzeti össztermékének 90 és a világkereskedelem 80 százalékát. 

Ami azt illeti az a kitétel, hogy a "legnagyobb gazdaságú országok" kicsit sántít, mert bár a nominális GDP világlista első 13 országa szerepel a G20 országok közt, a 14. helyen szereplő Spanyolországot, a 17. helyen álló Hollandiát és a 19. helyen szereplő Svájcot már kihagyták és helyettük betették a 21. helyen álló Argentínát, a 33. helyen szereplő Dél-Afrikai Köztársaságot és magát az Európai Uniót. Hogy ezekre a cserékre miért lehetett szükség? Nos Spanyolország, Hollandia és Svájc az EU keretei közt képviseltetve van a szervezetben, viszont Argentína regionális gazdasági-politikai nagyhatalomként és Dél-Afrika kontinensének egyetlen országaként mindenképpen helyet kellett, hogy kapjon. 

Egyébként létezik még G7 és G8 is, az egyértelműen legjelentősebb országok tagságával. A G7-nek tagja: az USA, Egyesült-Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Kanada (a G8 -ban már Oroszország is benne van).  illetve van még G33, mely viszont nem a legfejlettebb országokat tömöríti, hanem éppen ellenkezőleg a, fejlődésre szorulókat, melyek hajlandóak összefogni és egymást segíteni az előrejutásban. 

De nézzük, kik is tagjai a G20-ak szervezetének? Az alábbi térkép bemutatja:

g20_orszagok.jpg

A fő kérdés azonban: valóban hasznos működésű és a fejlődést, biztonságot, stabilitást segítő szervezetről van szó, vagy igaza van a 100 ezer Hamburgban tüntetőnek és egy globális gazdasági elit öncélú hatalommegosztását szolgálja csupán az egész? Nem könnyű erre egyértelmű választ adni, de az biztos, hogy nagy szüksége volna a Földnek egy átfogó, békét, biztonságot szolgáló és a globális folyamatokat koordináló platformra. 

A most lezáruló találkozón egyébként fókuszba került az orosz - amerikai viszony (Trump és Putyin először találkoztak személyesen) és Szíria kérdése is. Ha eredményesnek bizonyul az orosz és amerikai elnök külön megbeszélése, akkor elérhető közelségbe kerülhet a szíriai helyzet rendezése is.

Egyéb téren azonban erősen kérdéses a G20 -ak hatékonysága, hiszen a migrációról, az új válságjelenségekről, az Észak-koreai atomfenyegetés jelentette veszélyről, (a világ atomtölteteinek általános leszereléséről) a terrorizmus terjedéséről és a Trump által tagadott globális környezeti problémákról (felmelegedésről) egyáltalán nem képes megoldásokat kidolgozni. Pedig pontosan ezekkel a témákkal kellene foglalkozniuk, hiszen egyre nagyobb bajt okoznak számunkra, a világ lakosságának többségét fenyegetve. Sajnos azonban maguk a tagországok is ellentétes érdekek mentén megosztottak: Amerika például most hallani sem akar a környezeti károk enyhítéséről, a migrációs probléma pedig egészen mást jelent a muszlim tagállamoknak (Törökország, Szaúd-Arábia, Indonézia), az egészet távolról szemlélő, más kontinenseken élőknek (Kanada, USA, Mexikó, Brazília, Argentína, Dél-Afrika, Kína, Japán, Dél-Korea, Ausztrália ... stb) és azoknak, akiket közvetlenül érint (Európa).  

Objektívan vizsgálva a szervezetet: ígéretes közösség lehetne, hiszen a legnagyobb, legfejlettebb, leggazdagabb országokat tömöríti, ahol bolygónk lakosságának kétharmada is él, ám úgy tűnik valójában kiüresedő platformról van szó. 

(2017.07.07.:21:00)

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fabius.blog.hu/api/trackback/id/tr6812648217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arte Peritus 2017.07.11. 18:11:14

A G20 szervezete képes volna fontos célok mentén összefogni a nemzeteket pont azért mert a legerősebb és legjelentősebb országok alkotják.

Arte Peritus 2017.07.11. 20:00:06

@Fabius Quintilianus: a gond az, hogy szinte egyik fajsúlyos kérdésben sincs egység.

Túlélő ... 2017.07.11. 20:13:28

@Lector Oris: Az ENSZ Bt -nek nagyobb a globális befolyása, hatalma és világpolitikai jelentősége.

Magister_ 2017.07.11. 20:19:25

@Túlélő ...: bizonyos dolgokban az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nagyobb a befolyása valóban - mint a nemzetközi konfliktusok es szerződések, határozatok stb - más ügyekben a G20 számít inkább.

Fortress 2017.07.28. 18:22:46

@Lector Oris: nehéz elképzelni globális válságkezelésre rátermettebb szervezetet a Föld leggazdagabb, lenagyobb és legerősebb államainál.

Magister_ 2017.07.28. 18:58:12

@Fortress: azért mert valójában nem tudnak egységben gondolkodni. Még olyan kérdésekben sem mint a terrorizmus, migráció, környezetvédelem.

Magister_ 2017.07.28. 19:06:51

@Fortress: igen az is fontos téma lenne. Ma 9 atomhatalom létezik melyek közül 7 tagja a G20 -nak, de ebben végképp mem tudnának megegyezni.

Fortress 2017.07.28. 19:44:55

@Fabius Quintilianus: 8 atomhatalom: USA, Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Egyesült Királyság, Franciaország, Észak-Korea. De ki a kilencedik?

Magister_ 2017.07.28. 19:48:14

@Fortress: Izrael. Az amerikaiaktól szerezték az első atomtöltetüket a 60-as években.

Magister_ 2017.07.28. 19:52:29

@Fortress: jó cikk. Én már olvastam.

Fortress 2017.07.28. 20:17:49

@Fabius Quintilianus: az izraeli atomlopásról tudok egy jó könyvet. Ken Follett: Könyörtelenül.

Jager_ 2017.08.24. 22:31:06

A világ számára egyre inkább szükség lenne egy erős, határozott és cselekvőképes vezetésre. A G20 és G8 szervezetek szerintem alkalmasak lehetnének erre. G8 = Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok és nyolcadikként Oroszország

Recensens 2017.08.24. 22:32:43

@Mountain Dew: igen, talán. Végül is a legerősebb, leggazdagabb államok, a legnagyobb hadseregekkel, jelentős politikai súllyal.
Ugyanakkor...
Mind érdekeltek a legfontosabb világpoilitikai kérdésekben.
Így vagy úgy.

Jager_ 2017.08.24. 22:35:06

@Inceptio: érdekeltek, de csak a legnagyobbak: az USA és Oroszország

Jager_ 2017.08.24. 22:35:59

@Mountain Dew: és szövetségi rendszereik is. Mindent áthatnak az érdekek sajnos.

Recensens 2017.08.24. 22:41:49

@Mountain Dew: igen, de akkor is igénylik a globális problémák valamiféle felső vezetés meglétét.

Morpheus. 2017.09.24. 23:39:58

@Mountain Dew: szervezeti formák közt nem valósulhat meg hatékony nyomásgyakorlás a világ folyamataira. Csakis egy-egy igazán erős világhatalom tehetne sokat. Ha akarna.
süti beállítások módosítása