Magyarországon a társadalom végtelenül átpolitizált és ez talán az egész világon egyedülálló, hiszen gyakorlatilag alig találni másik olyan országot, ahol annyira a mindennapok részévé vált volna a politika, mint nálunk. Ez megmutatkozik a rengeteg televíziós politikai műsorban (pl. Csörte, Egyenesen, Egyenes beszéd, Civil kaszinó, Havas a pályán ... stb) és azok relatíve magas nézettségében, illetve a közbeszéd és egyéb média-felületek (internetes oldalak, blogok) nagy arányú politikai tartalmaiban. Ugyanakkor érzékelhető egy nagy fokú politikai passzivitás is (bizonytalan pártpreferenciák, alacsony részvételi arány a választásokon ... stb), ami ellentétes jelenségre utál. Ám az ambivalencia csak látszólagos: a passzívnak tűnő tömegek is nyomon követik a változásokat, csak éppen érdeklődésük nem jelenik meg aktív cselekvésként. 

A sajátos átpolitizáltság erős érzelmi kötődésekkel társul: megfigyelhetően ügyek, személyek, pártok fogják meg leginkább az embereket. Egyeseknél a világnézet, másoknál a múlt felett hozott ítélet, megint másoknál bizonyos személyekkel szembeni averzió (vagy éppen rajongás) az, ami kialakítja a kötődést és adott táborba "sodorja" az illetőt, de az is gyakori, hogy mindhárom tényező együttesen van jelen valakinél. A választások közeledtével persze leginkább a pártok mentén alakulnak ki "lövészárkok", melyekből munkatársak, szomszédok, rokonok vagy éppen internetes kommentelők szórják egymásra fegyverként használt indulataikat. 

Igazából a jelenség a legkevésbé sem örvendetes. Szükség van ugyan tudatos és politikailag aktív választópolgárokra, az emóciókkal átitatott, túlzásba vitt és személyeskedésig fajuló ellentétek gyengítik társadalmunkat, hiszen felrúgják a kohéziót erősítő kapcsolatokat. A politika nem gyűrűzhet be a munkahelyekre, az iskolákba, a közösségi területekre és nem választhat szét barátokat vagy családokat. Ha ez mégis bekövetkezik, az megmérgezheti életünket és leginkább ronthatja életünk minőségét is.

Szociológusok és pszichológusok vizsgálják, hogy mi lehet az oka annak, hogy korunk társadalma ilyen magas érzelmi hőfokon követi a belpolitikai változásokat? Mi az oka annak, hogy ennyire erős emóciókkal reagálunk egyes politikusok megnyilvánulásaira? A válasz nagyon összetett, de három elemét érdemes kiemelni:

1. A történelmi múlt. Magyarország XX. századi történelme minden volt, csak éppen sikertörténet nem. A század elején belső harcok feszítették társadalmunkat (választójogi küzdelem zajlott), aztán jött az első világháború, illetve a forradalmak (őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság), végül Trianon traumája és az azt követő Horthy-korszak revizionizmusa (folyamatos törekvés a Trianonban elvett területek visszaszerzéséért). Volt itt vörös-terror, fehér-terror, végül a század második felében kommunista diktatúrák következtek (Rákosi-kor, Kádár-rendszer) és lezárulásként a rendszerváltás csalódása. Ilyen évszázad után a "ránk szakadó" politikai szabadság (szabad választások lehetősége) indulatokat hozott és megteremtette a ránk máig jellemző szélsőségességet, vagyis rajongunk és gyűlölünk a politikában; ..sokszor felváltva. Alig akad olyan ország, ahol annyira könnyen rásüthetik valakire, hogy kommunista vagy náci, mint nálunk, illetve annyira bálványozhatnak és gyűlölhetnek egy politikust mint Magyarországon.

2. Szegénység, elkeseredettség, türelmetlenség. Napjainkban a magyar lakosság 70-80% -a komoly anyagi depriváltságban él, azaz nincs megtakarítása, napról-napra él és időről időre - főleg váratlan kiadások esetén - komolyabb anyagi gondokkal kell hogy szembenézzen. Mára a társadalom nagyobbik része anyagi helyzetével kapcsolatban elkeseredetté és pesszimistává vált. Eközben az is jól látszódik hogy más országokban - még hozzánk közel fekvő államokban is - lényegesen könnyebb az élet, sokkal magasabbak a keresetek és nagyságrendekkel nagyobb a jólét is. Az ellentét feloldását nagyon sokan a politikusoktól várják, mégpedig türelmetlenül. A szegénység, az elkeseredés és a türelmetlenség együttesen erős érzelmi reakciókat váltanak ki, melyek hol egy-egy párt mellett, hol egy másik ellen megnyilvánuló szélsőséges viselkedésben jelentkeznek.

3. A hatalom kommunikációja, retorikája. A harmadik tényező maga a hatalom, mely folyamatosan tematizálja a közbeszédet, azaz állandóan és tudatosan témákat "dob" a köztudatba, hogy a lakosság ezen ügyekkel foglalkozzon. (Kísérletezik ilyesmivel az ellenzék is, eddig sikertelenül.) A cél: irányítani a közgondolkodást, közvélekedést, mely így csak olyasmikkel foglalkozik, mely Magyarországon sikeres lehet és nem olyasmikkel, melyek sajnos egyáltalán nem, vagy csak alig működnek. Ez a politizálás a társadalmat folyamatosan a politika "közelében tartja", átpolitizálttá teszi, mi több érzelmi megközelítésekre serkenti. (Ellenséget teremt, bizonyos embereket démonizál, indulatokat teremt.) 

Összességében kijelenthető, hogy a politika irányába mutató érzelmi kötődéseink az elmúlt 7-8 esztendőben egyre magasabb szintre jutottak és sajnos nem látni, hogy hol áll meg a folyamat. 2018 áprilisában választások lesznek, mely alighanem egy fajta csúcspont lesz majd. Kérdés viszont: mi lesz utána? Meddig fajulhat a helyzet?